TANÚSÁGTÉTELEK > Megtérésről
Dr Gloria Polo Ortiz tanúságtétele
Aki kételkedik, vagy nem hisz Isten jelenlétében, aki azt hiszi, hogy a másvilág csak a filmesek szüleménye, és azt gondolja, hogy a halállal minden véget ér, olvassa el ezt az írást. De elejétől a végéig olvassa el, s legyen bármilyen szkeptikus, megváltozik a véleménye.
Ez megtörtént eset, egy baleset, amelyet dokumentáltak. 1995-ben történt. Dr. Gloria Polo, a kolumbiai fogorvosnő egy balesetben „meghalt”, azaz olyan súlyosan megsérült, hogy napokig kómában feküdt, s csak gépek tartották életben. Ha ezeket lekapcsolták volna, azonnal meghal. A kezelőorvosok már teljesen feladták és le akarták kapcsolni a gépekről. Csak a testvére, – aki szintén orvos volt, – ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is tartsák életben.
A kóma ideje alatt a másvilágon tartózkodott, s azért jöhetett vissza, hogy tanúságot tegyen azoknak, akik nem tudnak hinni. Ő tehát fontos üzenetet hozott nekünk. De olvassák el, hogy az ő szájából hallják.
Gloria misztikus élményével pillantást vethetett az „Élet könyvé”-be, melyről itt világosan beszámol. Az üzenet és élmény lényege az Isten mérhetetlen szeretete és irgalma az emberek iránt. Ez ugyanaz a téma, amiről a jelenlegi pápa, XVI. Benedek az első, „DEUS CARITAS EST” (Isten a szeretet) című enciklikájában beszél.
Isten újra és újra bizonyítékokat ad, mégis tagadjuk jelenlétét!