Jelenések

Keresés

Ugrás a tartalomhoz

Madarász Éva

ÉLET A HALÁL UTÁN > pokol látomások

A POKOL LÁTÁSA
/B.Madarász Éva a nagyfalui látnok látomásában/


A bérmálkozásom /1987.06.07./ előtti héten nagy kegyelemben részesültem.
Egyik este, elalvás előtt kezembe vettem a Szentírást. Olvastam belőle egy részt, hogy ez maradjon bennem éjszaka. Elmélkedtem arról, amit olvastam Jézus életéről és szenvedéseiről.
Átéreztem a sok hálátlanságot, amit az emberektől kapott. Mennyi jót cselekedett, mégis keresztre feszítették.
Éjfél után lehetett, amikor egy lefátyolozott angyal megjelent előttem. Először nagyon megijedtem. Közölte velem, hogy ő azért jött, hogy elvigyen engem innen (lélekben) és megmutassa a Poklot és a Mennyországot.
Beleegyeztem. Reá bíztam magam egészen. Vezetőm, (így fogom ezután nevezni) egy mozdulattal lehetővé tette nekem, hogy a lelkem kilépjen a testemből és szellemi testet öltsön. Láttam magam az ágyon maradva, mintha aludnék. Nem sok közöm volt már az ottmaradt testemhez. Vezetőm megfogta a kezemet és az ablakon keresztül kiléptünk az utcára. Onnan szálltunk felfelé nagy gyorsasággal.
Egy kis idő múlva egy kietlen pusztaságra érkeztünk. A szárazságtól megrepedt a föld, sehol sem láttam növényzetet vagy akár egy élőlényt. Itt álltunk meg.
Vezetőm egy mozdulatától, amit a kezével tett lefelé a föld felé mutatva, nagy robajjal megnyílt a föld előttünk. Nagy mélységet láttam, melyen egy keskeny lépcső vezetett lefelé.
Vezetőm intett nekem, hogy a mélybe megyünk ezen a lépcsőn. Ö ment előttem, én utána. Amikor már elég mélyen lent voltunk, hirtelen robajjal bezárult fölöttünk a föld. Megijedtem, de a Vezetőm megnyugtatott, hogy ne féljek, nem lesz bántódásom. Minél lejjebb mentünk, annál jobban szorult a szívem. Úgy éreztem, hogy alig kapok levegőt. Közöltem a Vezetőmmel, hogy nem akarok tovább menni. De ő biztatott engem, így hát folytattuk utunkat.

Egyre erősebben éreztem a büdös, nyirkos, füstös levegőt, ami fojtogatta a torkomat. A nagy sötétségben mintha tűz világította volna meg azt a helyet. Láttam azokat a lelkeket, akik csont és bőr formájúak voltak. Emberi alakjukban kétségbeesve, nagy fájdalmukban nyögtek, szenvedtek a torokszorító, csípős, büdös levegőben. Mintha tűz égette volna őket. Önmagukon csodálkoztak, hogy ide jutottak. Meg akartak fogni engem, de nem érhettek el, mert egy láthatatlan fal elválasztott minket egymástól.
Szerettem volna segíteni nekik, de nem tehettem. Rajtuk már nem lehetett segíteni. Azt is megértettem, hogy úgysem fogadták volna el a segítségemet. Gőgjük olyan nagy, hogy nem fogadnak el semmilyen segítséget senkitől. Egymást gyűlölik és bosszút forralnak állandóan. Egymást hibáztatják, hogy ide kerültek. Kibírhatatlan volt ott lenni.
Ha a kegyelem nem erősített volna meg, nem bírtam volna ki azt, amit ott tapasztaltam. Vezetőm közölte velem: Ez a pokol. Ide jutnak azok a lelkek, akik egész életükben gyűlöletben éltek. Nem kérnek tanácsot és segítséget senkitől. Visszautasítanak mindent, amit másoktól kapnának. Egyedül önmagukban bíznak, megalázkodni nem tudnak. Mindent a saját dicsőségükre tesznek. Énjük erős falat képez körülöttük.

Ha eljön a halál órája, még fel van kínálva nekik az utolsó lehetőség a bűnbánatra. Ha ezt nem tudják jól felhasználni, vagy elfogadni, akkor az őket körülvevő fal megmarad.
Az ilyen lélek gőgjében hal meg. Nem Isten küldi őt a Pokolba, hanem ő maga választja azt, saját belátása szerint.
És mivel az ilyen lélekben nincs szeretet, csak bosszú és gyűlölet, a szeretet szikrája is égeti. Így még jobban felerősödik benne a gyűlölet. Ezt az állapotot az ember már a Földön is magában hordja, halála után csak szembesül önmagával.
Azt is megértettem, hogy minden a földi életünkben dől el, attól függően, hogy hogyan élünk. Saját magunk vagyunk a felelősek mindenért. Akik ezt nem fogadják el, örökösen másokat hibáztatnak. Földi életünk lehetőségeit mi kell felhasználjuk arra, hogy szeretettel győzzük le a bennünk lévő rosszat. A Pokolban már senki sem tud magán segíteni, és mi sem segíthetünk rajtuk. Borzalmas látvány volt. Ha teljességében fel tudtam volna fogni hol vagyok, belehaltam volna. Most már megértettem, miért kellett látnom ezt. Ha másvalaki mondta volna el nekem, nem hittem volna, hogy ilyen létezik. Vezetőm közölte velem, hogy csak egy részét láttam a Pokolnak. Reám való tekintettel hamarabb felvisz a felszínre.
Azt is mondta:

" Mondd el másoknak is amit itt láttál, mert az emberek nem hiszik el hogy ide lehet kerülni!
És még milyen könnyen! Először elhitetik veletek, hogy "nincs Pokol és nincs Mennyország sem".
Így nem kell törődni semmivel. Tégy tanúságot a Pokol látásáról!" - szólt a Vezetőm.



Egy mozdulatot tett a kezével és újra megnyílt a föld fölöttünk. Mi nagy gyorsasággal száguldottunk a föld felszíne felé.
Ismét ott találtuk magunkat. ahonnan elindultunk.


IRODALOM: Örömöm titka. B.M. Éva misztikus élete. Első kötet. Convex Kiadó. Nagyvárad. 2003.


Vissza a tartalomhoz | Vissza a Fő menübe